A Kalevala kétszeresen is hatott Tolkienre. Egyfelől ihletet adott egy eposzhoz, melyet Tolkien Angliának szeretett volna teremteni. Elképzelése szerint ennek a kozmogónikus (a világ teremtéséről szóló) mondáktól a romantikus mesékig terjedő, egymáshoz kapcsolódó mítoszokból kell állnia. Ezeket a mítoszokat eredetileg a finn nyelv alapján alkotott quenya nyelven mesélték volna. A quenyául beszélő tündék lennének e mesék hősei, és azt a vidéket ahol kalandjaik játszódtak, Középföldének hívnák.
           

A háború után Tolkien tudományos pályára lépett és végül az angolszász nyelvek professzora lett az Oxfordi Egyetemen. Tudományos munkái mellett verseket publikált és A szilmarilokat írta. 1937-ben jelentette meg híres gyerekkönyvét, A babót. A történet A szilmarilokban megteremtett Középföldén játszódik, ám a későbbi időkben. A könyv rendkívül sikeres volt, követelték Tolkientól a folytatást. Munkához látott, és így született meg valódi főműve, A gyűrűk ura (1954—1955).
           

Tolkien tizenhét éven át dolgozott eposzán. Ahogy munkájával haladt, egyre több kapcsolatot teremtett A babó, A gyűrűk ura és A szilmarilok közé. A távoli meseföldön játszódó, évezredekre nyúló történelemről való víziója egyre tökéletesedett. A szilmarilok sorsa az lett, hogy csupán A gyűrűk ura hátterévé vált. Tolkien szerette volna egyben kiadni A szilmarilokat és A gyűrűk urát, de a kiadók ellenezték. A szilmarilokat furcsa és szörnyű stílusú műnek tartották. A legnagyobb akadály azonban az író perfekcionizmusa volt. Azt akarta, hogy A szilmarilok tökéletes legyen, és illeszkedjen a többi Középfölde-történethez. Így végül is a mű nem jelent meg, és Tolkien a befejezésével töltötte nyugdíjas éveit. A feladat azonban túl nagy volt. Az évtizedek során írt különböző verziók annyira ellentmondásosak voltak, hogy Tolkien maga sem tudta, melyek legyenek a véglegesek. Ráadásul hajlamos volt sokáig csiszolgatni apró részleteket és az általa kitalált szavak etimológiáit.
           

Tolkien halála után fiára, Christopherre maradt a feladat, hogy A szilmarilokból egy többé-kevésbé egységes művet szerkesszen. A munka egy valódi eposz összeállítására emlékeztetett: sok, különböző korú és ellentmondásos részletből kellett egységes művet alkotni. Hasonló problémákkal kellett szembenéznie, mint Elias Lönnrotnak a Kalevala megalkotásakor.