A Király Visszatér- Extra változat

Hivatalos weblap: http://www.lordoftherings.net

Hazai weblap: http://www.agyurukura.com

Forgalmazó: Warner Home Video

Gyártó: New Line Cinema

Előállítási költség: 94+50 millió dollár

USA nyitó bevétel: 72,629,713 dollár

Játékidő: 241 perc

  Lehet-e szüksége egy Oscar-díjas, sőt, tizenegy aranyszobrocskát besöpört, ráadásul három óránál is hosszabb filmnek arra, hogy több mint háromnegyed órányi új jelenettel bővítsék ki? A Gyűrűk ura-rajongók számára a válasz nem is lehet kétséges: hát persze! Azzal ugyanis gyakorlatilag mindenki egyetért (még ők is), hogy az elismerések nagy része nem A király visszatér című záróepizódnak, hanem A gyűrűk ura három részének egyszerre szólt. A befejező részre ugyanis olyan mennyiségű elmesélnivaló maradt, hogy a három közül leginkább ez szenvedte meg a mozis vetítések limitált játékidejének korlátozó erejét. Ennek következtében a monumentális cselekményben nem egy szál elvarratlanná, néhány szereplő viselkedése pedig időnként látszólag teljesen indokolatlanná vált.

A legsúlyosabb hiányosság „a gonosz varázsló”, Szarumán sorsának beteljesedése volt, ami a bővített verzióban természetesen pótlásra kerül. Tolkien regényének azon csalódott rajongói, akik A király visszatér vége miatt elégedetlenkedtek, sajnos így sem kaphatják meg, amire vágynak, azaz a Megye megtisztítását. Az alkotók ugyanis hiába gondolták tartalmilag fontosnak a békés Hobbitfalvát sem elkerülő gonoszság ideáját, úgy érezték, a filmverzióban ez csak megtörné az epikus „nagy utazás” ívét. Így némileg talán leegyszerűsítették a tolkieni mondanivalót, cserébe viszont ott jelenítették meg a Hobbitfalvát érő pusztítás és kegyetlenkedés képét, ahol a regényben az jóval kisebb hangsúllyal szerepelt, de megfelelt a film dramaturgiai céljainak is: A gyűrű szövetségében, Galadriel jövő-tükrében. Ez a megjelenítés hasonlóan ügyes ötlet volt, mint amikor Bombadil Toma alakját A két torony bővített változatában beépítették Szilszakálléba, vagy mint amikor az Oscar-díjas epizód közepén Gandalf, miközben a kis hobbitnak a túlvilágról beszélt (a Szürkerévből való távozás zenei motívumával aláfestve), pontosan azt a képet írta le, amit a könyv végén Frodó a kikötőből elutazván, életének jelképes befejezésével láthatott (a bővített változatban már pontosan Göncz Árpád fordításának megfelelően): „a szürke esőfüggöny ezüstös fátyollá válik és felgördül, és fehér partot látott, azon túl meg tágas zöld mezőt a fölragyogó napsütésben”.

De térjünk vissza Szarumánhoz. Théoden király, Gandalf, Gimli és a többiek a regénynek megfelelően találkoznak vele valamivel a film kezdete után, és számos ismerős tolkieni sor és cselekménymorzsa jelenik meg szemeink előtt. A jelenet enyhén teátrális (ami egyébként sem állt távol az egész trilógiától), de amellett, hogy felvezeti az epizód cselekményét (a varázsló arról beszél, hogy nagy háború lesz, és Aragorn sose lesz király), a regénynek pontosan megfelel. A befejezése viszont más. A forgatókönyvírók éppen a fentebb említett módszert alkalmazzák, amikor Szarumánt (és Kígyónyelvű Grímát) eléri végzete: a jócskán előrehozott cselekmény szinte pontosan idézi A megye megtisztítása című fejezet utolsó néhány bekezdését (a rajongók számára külön örömet jelenthet majd az írott sorok és a film összehasonlítása: a jelenet áthelyezése bravúrosan sikerült, néhány mellékszereplő ügyes cseréjével).

Ha már kapott bevezetést (nem beszélve arról, hogy a mozielőzetesben is szerepelt), szintén feltűnő hiányossággá vált a filmben a Boszorkányúr és Gandalf összetalálkozása. A regényt nem ismerők talán akciódús, dragonballos mega-összecsapást várnak ettől a jelenettől, de szerencsére nem ez történik: leszámítva, hogy (valószínűleg – a valóban lenyűgöző – látvány és a nagyúr hatalmának érzékeltetése kedvéért) a fő-fő nazgûl nem fekete paripán, hanem szárnyas bestiáján jelenik meg kedvenc mágusunk lova előtt, a találka mondatról-mondatra idézi Tolkien alig több mint féloldalas leírását. És ha már a gonoszoknál tartunk, a hollywoodi filmes megoldásokat ismerők valószínűleg a kelésekkel, daganatokkal tarkított arcú orkvezér elintézésének bemutatását is hiányolhatták a moziverzióból. Ugyan ennek megoldása sem számít a bővített verzió nagyjelenetei közé, de megnyugtató a tudat, hogy halálát három kedvelt szereplőnk is elősegíti.

Még egy pillanat akadt a filmben, amely előtt értetlenül állhatott a regényt esetleg még mindig nem olvasók remélhetőleg most már tényleg elenyésző kisebbsége: Aragorn királlyá koronázásakor Éowyn és Faramir furcsán meghitten állt egymás mellett. A bővített verzióból ennek az előzménye is kiderül. Amellett, hogy Éowynnal az egész új változat többet foglalkozik, mint korábban, végre láthatjuk, amint az Ispotályban találkozik Faramirral, akivel később még közelebb kerülnek egymáshoz. Ezek a jelenetek a női nézők számára kellőképpen romantikusak, ám nem esnek olyan túlzásba, ami miatt a férfi közönség fintorogni kezdene.

Apropó, Ispotály. Igen, a filmbe ez a helyszín is bekerült, a Tolkien-rajongók örömére, sőt, még a király gyógyító kezét is láthatjuk itt, még ha ez nem is kerül a regényhez hasonló részletességgel kifejtésre (hogy ez a jelenetsor és a Trufáról gondoskodó Pippin szintén új felvételei mintha kisebb kronológiai problémát jelentenének, arról inkább ne ejtsünk szót). De nem csak az Ispotály az egyetlen olyan új jelenet, amely a filmből ugyan nem feltétlenül hiányzott, de a könyv rajongóinak örömére szolgálhat. Ilyen még többek között az ork-seregbe Mordorban beálló Frodó és Samu (akik ugyan másképpen szöknek meg a csapatból, mint a regényben, de a lényeg ugyanaz marad), vagy Szauron szája (amely a regény időstruktúrájában hatásosabb volt, de az adaptáció és a „száj” dizájnja így is jól sikerült), a palantírral szembenéző Aragorn jelenete (amelyben végül bekövetkezik az, amire a moziverzióban csak a Vándor álma utalt), illetve a ledöntött király keresztútja (amely szép is, jelképes is, egyben segít is összetartani a különböző cselekményszálakat).

A négy-öt szál összekötésére, a szereplők sorsának és érzéseinek, egymás közti kapcsolatainak finomítására számos további bővítmény szolgál. Kapunk (a regény szavait idéző) adalékokat Faramir és Denethor kapcsolatáról (még Boromir is feltűnik pár másodperc erejéig), Trufa is több szerepet kap, Gandalf továbbra is egyfajta narrátorpótlóként magyarázza az eljövendő és múltban történt eseményeket (többek között szó esik Minas Tirith történetéről is), emellett a törp és tünde mókás kapcsolatát részletezendő, tanúi lehetünk egy jó kis ivópárbajnak is.

A Holtak Ösvénye jelenetsorának szórakoztató bővítményei talán a tartalomhoz a legkevesebbet adják hozzá, nemritkán kissé talán értelmetlenek is, de tagadhatatlanul a leglátványosabbak. Tolkien munkája köztudottan hatott George Lucasra klasszikus trilógiái elkészítésében, cserébe Lucas is hatott Peter Jacksonra. A Végzet hegyénél történő események könyvtől kis mértékben eltérő lezárása már a mozfilmben is Indiana Jones harmadik kalandját idézte, az Olifántok elintézése kapcsán pedig sokan a Birodalom visszavágot emlegették – a Holtak ösvénye kapcsán pedig jó eséllyel juthat eszünkbe bármelyik Indy-film. A rendező vizuálisan is megjeleníti Gimli regénybeli félelmeit („mindig hátramaradt, nyomában a tapogató iszonyat, mely mintha újra meg újra meg akarta volna ragadni őt”), mielőtt megjelennének a holtak tipikusan peterjacksonos seregei. És amikor azok eltűnnek…nos, ami ezután következik, az valóban nem túlságosan ésszerű, de valószínűleg Spielberg és Lucas is büszkén helyezné el Indiana Jones kalandjaiban. Hogy ezt követően még láthatjuk a kalózokkal való találkozást is, talán tényleg nem olyan extra, ami bármit is hozzátenne a filmhez, ám kellően szórakoztató ahhoz, hogy ne is okozzon gondot a szerepeltetése.

Összességében a film, ahogy arra számíthattunk is, jóval többet ad, mint az Oscar-díjas moziverzió, ám ennek az ára a több mint négyórás játékidő (feliratok nélkül valamivel kevesebb). Cserébe viszont számos új zenei motívumot is hallhatunk (sőt, az Ispotályban szép női énekhang is segíti a lelkek egymásra találását). A mozifilm végét hosszúnak találók népes tábora valószínűleg most sem gondolja majd másként, de megnyugtatásukra annyit elárulhatok, hogy a befejező jó húsz percet az alkotók érintetlenül hagyták, azaz a közel ötven percnyi bővítés csak a korábbi történéseket lassítja. Igaz, amennyi cselekmény még a filmbe került, ezúttal talán nem is beszélhetünk „lassításról”. Sőt, nem egy jelenet éppen a teljes verzióban nyerte el igazi erejét (például a palantír megtalálása is). Ha a Megye megtisztításának eltörlésével meg tudunk barátkozni, egyértelműen kijelenthető, hogy A király visszatér most kapta meg azt a formáját, amit már egy évvel ezelőtt, a mozikban, az Oscar-díjak kihirdetése előtt kellett volna. A Gyűrűk ura világának jacksoni elképzelése ebben a tizenegy órás verzióban vált lenyűgözően teljessé.

A fentebb említett jelentekről kíváncsibb emberkék a "Lehull a  lepel" menüben találnak képeket. Ha ez sem elég, a Hivatalos Honlapon (URL címet lásd fentebb) a DVD-t népszerűsítő előzetesbe is betettek pár percet ezen jelenetekből.