PP: - A filmekben mennyire van benne a te híres-hírhedt egyéniséged? Vagy teljesen alárendelted magad Tolkien szellemiségének?
- Ha arra gondolsz, lesznek-e benne a Hullajót idéző jelenetek, megnyugtathatlak, nem. De az egyéniségem azért erőteljesen jelen van. Tolkien regényeit sokan mesének titulálják, valahogy nem veszik észre a komorabb, ijesztőbb oldalát. Én viszont úgy gondoltam, a filmben ennek mindenképp szerepelnie kell. Ami az adaptálást illeti, úgy gondolom, nem biztos, hogy jó szóról szóra megfilmesíteni egy könyvet. Ezért, bár erős könyvhűségre törekedtem, itt-ott belenyúltam a történetbe. Nem azért, hogy valami hollywoodi eszmének feleljek meg, hiszen ez nem egy hollywoodi film, nem is sajátságos művészeti megfontolásokból, inkább a könyvet próbáltam megfeleltetni a klasszikus és saját filmes dramaturgiámnak. A forgatás alatt kísérleteztem a saját stílusom történetbe való képi vagy cselekménybeli illesztésével, anélkül, hogy a sztorit felforgatná, és megdöbbentem, hogy mennyire illett egymáshoz a kettő. Végül is, a 60-as évekbeli trash-filmek, a Ray Harryhausen-trükkök mellett, pont A gyűrűk ura inspirált arra, hogy filmes legyek… Szóval, látszik, hogy adaptálás ide-oda, ez egy Peter Jackson-film, átment valamit az előző filmjeim groteszkségéből, vizuális stílusából, és horrorjából is.

PP: - Akkor most a film inkább a Willow-féle stílust követi?
- Korántsem. Egyáltalán nem volt célom gyerekmesét forgatni, még olyat sem, amit felnőttek is élvezhetnek. Ez egy felnőtt tündérmese, annak minden műfaji kellékével együtt. Ezzel persze sok bajom volt, mivel a New Line nem akart R-es, NC17-es filmet, mert a moziba járók nagy része, főleg a fantasy-rajongóké, gyerek. Végül megállapodtunk egy PG 13-ban (Magyarországon 10 éven aluliak szülői kísérettel látogathatják - A szerk.), és aztán teljesen szabad kezet adtak, mindenben. Nem szóltak bele a sztoriba, a forgatásba, a színész választásba, szinte semmibe. Így szépen sikerült kissé alaposan túllépnem a megállapított korhatárt. Az első visszanézés után finomítottam a dolgon, de a végső verzió, amit a cégek láttak, hát az is rendesen rezegtette a lécet. De átment, mind náluk, mind a cenzoroknál, pedig komolyan mondom, még így is sikerült egy elég kemény filmet csinálnom. Felejtsük el a Willow-t, A gyűrűk ura inkább a Legenda és A rettenthetetlen keveréke, némi finom horror beütéssel. Ráadásul a film DVD-verziói mind rendezői változatok lesznek, amelyekben a harci jelenetek eredeti szépséges keménységükben lesznek láthatók.