Tűznél ülök, s elgondolom, mi szépet láttam én, pillangókat s virágokat nyári gyep szőnyegén; aranyleveles őszöket dús túlérett nyarat; hajnali köd, napfény-ezüst, szél járja hajamat. Tűznél ülök, s elgondolom, milyen lesz a világ, ha jön a tél, amelynek én nem látom már tavaszát. Mert annyi minden van ma is, mit nem láttam soha, minden ligetnek más zöld színt hoz az új év tavasza. Tűznél ülök, s elgondolom, hajdankorok embereit, s hogy jönnek Majdanok, miket már mások látnak itt. De míg ülök, s elgondolok sok hajdan-volt időt, visszatérők halk neszeit várom ajtóm előtt.   I sit beside the fire and think of all that I have seen, of meadow-flowers and butterflies in summers that have been; Of yellow leaves and gossamer in autumns that there were, with morning mist and silver sun and wind upon my hair. I sit beside the fire and think of how the world will be when winter comes without a spring that I shall ever see. For still there are so many things that I have never seen: in every wood in every spring there is a different green. I sit beside the fire and think of people long ago, and people who will see a world that I shall never know. But all the while I sit and think of times there were before, I listen for returning feet and voices at the door.