Kérdés: Trufa és Pippin hogyan alakult át a történet folyamán?

Dom: A legfontosabb, h muszáj felnőniük, idősebbé válniuk, méghozzá jóval gyorsabban, mint normális esetben tennék…Eközben megtanulják elfogadni mindazt, ami velük történik…Trufa sokkal komolyabbá és megfontoltabbá válik, és később, bár a háború lelkileg rettenetesen meggyötri, olyan bátorságot fedez fel magában, ami még őt is meglepi…

Bill: Pippin is megérik, de ő sosem feledkezik + a humorról. Az első filmben tudta nélkül is a poénok forrása, de valamit kezd megérteni. Először nem tudja, h az, amit csinál, mókás, de később már szándékosan mond vicces dolgokat, h enyhítse a feszültséget…

Dom: Tulajdonképpen Trufa és Pippin megkomolyodása kemény csapatmunka eredménye. A sminkesek és a jelmezesek nagyon sokat segítettek, különösen akkor, amikor páncélt kellet viselnünk. Amikor valaki magára húzza a vaskesztyűt, felcsatolja a mellvértet, és kardot ragad, nem csupán másként áll és járkál, hanem egészen másként érzi magát…

Bill: A gondori emberek és a hobbitok páncélja egyszerűen fantasztikus!

Dom: De nem olyan jó, mint a rohani vértek!

Bill: Most ezt mondod, Dom, de én észrevettem, hogy a forgatáson a lányok egészen más szemmel néztek rám, amikor a gondori egyenruha volt rajtam….

Dom: hmm…

Kérdés: Ha viszont valami nem működött volna, darabokra szeditek egymást, nem?

Dom: Előfordult, h valaki fáradt volt, és elvesztette a fejét, de olyan jól összebarátkoztunk, hogy megéreztük, ha valakinek fogytán volt az ereje, ha egy kis pihenésre, egy kiadós alvásra, esetleg némi magányra, vagy csak egy ölelésre volt szüksége….

Bill: Nekem egy ölelésre van szükségem!

Dom: Most nem kapsz!

Bill:A legjobb az volt, hogy ha már kezdtünk kiborulni, akkor csak arra kellet gondolnunk, hogy A Gyűrűk Ura forgatásán dolgozunk. Ez elég volt ahhoz, hogy minden rendbe jöjjön, mert tudtuk, olyan filmet készítünk, amit több nemzedék látni fog.

Kérdés: Ez a gondolat elég volt ahhoz, hogy összekapjátok magatokat?

Bill: Igen! Bár elégé nagy terhet is jelentett. Az első három hónapban, ha eszembe jutott, egyszerűen elájultam.

Dom: Pofára esett, úgy igaz!

Bill: Egyszer éppen egy kaktuszra…

Dom: Pontosan úgy nézett ki, mint a Simpson családban a „Vakar-karmol” rajzfilm főszereplője. Szerintem túl veszélyes a jövőn töprengeni. Én azt mondom, a pillanatnak éljünk, a mának… Ha az ember túl sokat tervezget, akkor unalmas az élete, mert mindig tudja, mi következik. Azt akarom, hogy mindig érdekeljen a most; azt szeretném, ha meglepetést okoznának a dolgok.

Bill: Ha elég szerencsés vagy, hogy válassz az életedben, akkor amellett kell döntened, amit akkor éppen helyesnek érzel…Ez a film, ez az élmény jót tett velem. Velünk! Emléxem, egyszer a Mount Cook oldalán vonultunk…Hihetetlenül szép hely, mert a szigorú környezetvédelmi szabályok miatt ritkán engednek a közelbe embereket. Csak a Szövetség tagjai, meg pár filmes volt jelen. Üldögéltünk, ebédeltünk, és nézelődtünk, és egyszer csak rádöbbentem, hogy ott van mellettem Aragorn, Frodó, Samu, Trufa, meg a többiek is, akikről a könyvben olvastam. És én is közéjük tartoztam!

Dom: Én olyan vagyok, mint Bill…

Bill: Tényleg? Hát én fáradt vagyok, és rám férne egy fürdő. Bűzlök!

Dom: Tényleg! Olyan szagod van, mint a fekete bodzának meg a varázslónak!