Melyek közt a Jajk-nép lakik,

Tó-feketék az árnyak,

S csengőjük gyászosan cseng, amíg

Sárba süpped a lábad.

Mert sárba süpped a merész,

Ki ajtajukon kopogtat,

Hol a vízköpő a mélybe néz,

S zajos vizek csorognak.

A rothadó vízpartokon

Szomorúfűzek állnak,

Vérvarjú fészkel a várfokon,

És félig alva károg.

Hideglelős Hegyek mögött a gyötrő, gyatra út

Szürkés fák közt penészes völgybe fut,

Sötét tó partjain, mit nem fodroz a szél,

A Jajk-nép ott, nap és hold nélkül él.

Minden pince, hol Jajk lakoz,

Mély, nyirkos és hideg,

Gyér gyertyaláng míg hajladoz,

Számolják pénzüket.

Mennyezet sír, fal könnyezik,

De léptük zajtalan,

S a kopogásra mindenik

Az ajtóhoz suhan.

Kilesnek; keskeny résen át

Finom ujjak kikúsznak,

S csak ennyi-már tele a zsák,

Hol csontjaid alusznak.

Hideglelős Hegyek mögött gyötrelmes úton át,

Pók-árnyakon és Varangy-kúton át,

S erdőn át, hol minden lecsüng, porló, reves halott

A Jajkokat leled -s hizlalod.